Gyüre Eszter dietetikus receptje (anyagcserediet.szeged@gmail.com, 06 30 422 8658)

Hozzávalók

2 adaghoz
  • 380 g kápia paprika
  • 70 g vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 db Maggi tyúkhúsleveskocka
  • 0,5 szál póréhagyma
  • 1 dl Dr. Oetker Creme Vega, vegán növényi krém
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • őrölt fekete bors

Elkészítés

A kápia paprikát megmossuk és lecsepegtetjük, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe vagy sütőlapra rakjuk, és 180 °C-on megsütjük kb. 20 perc alatt. Sütés alatt többször forgassuk meg a paprikákat, hogy egyformán süljenek.

A sütőből kivéve rakjuk egy zacskóba öt-tíz percre , így könnyen le tudjuk húzni a héját. A magházat és a magokat valamint a szárát is távolítsuk el, majd vágjuk fel kisebb darabokra.

Egy lábosban hevítsünk kevés olívaolajat és pirítsuk meg rajta az előzőleg apróra vágott vöröshagymát és póréhagymát, valamint a zúzott fokhagymát, majd rakjuk hozzá a paprikát.

Borsozzuk ízlés szerint, majd öntsük fel legalább 3,5 dl vízzel és morzsoljuk bele a leveskockát. Arra figyeljünk, hogy ne sózzuk még, mert a leveskocka alapból sós.

Forraljuk 10 percig, majd botmixerrel pürésítsük.

Ezután keverjük hozzá az 1 dl Dr. Oetker vegán növényi krémet, tegyük vissza a tűzre, majd várjuk meg míg felforr. Kóstoljuk meg, és ha úgy érezzük nem elég sós, akkor ízesíthetjük sóval.

A kiszabott mennyiség alapján 2 adag levest kapunk. Tálalhatjuk pirított fehérjeszegény kenyérkockával.

Tápanyagtartalom

Mennyiség Phe (mg) Fehérje (g) Energia (kcal) Szénhidrát (g) Zsír (g)
100 ml 87,9 5 6,8
1 adag (kb. 305 ml) 268 15,3 20,7